pogácsa
valamiért Nagyapi (későbbiekben Bimbi), szóval Nagyapi úgy érezte, hogy hoz egy csomó medvehagymát, meg persze valami plüsst Erzsikének, mert abból úgy sincs elég...én sem a medvehagymáért, sem a plüssért nem voltam nagyon oda, de ha már így alakult kezdeni kell a helyzettel valamit, és akkor Mancika mondta, hogy ő remek pogácsát tud sütni, hiszen az oviban, már oly sokszor sütött, szóval ő majd segít és süssünk medvehagymás pogácsát. ez egy kicsit megnyugtatott, mert pogiban sose voltam jó, talán egyszer ha próbáltam és úgy rémlik az sem fogyott el, de Manci tudja mi a titok.
neki is láttunk, közben persze Erzsike=Mancika szívből biztatott: nem baj ha nem lesz szép, az a lényeg hogy finom legyen! és finom lett.
egy dl langyos tej
fél teáskanál cukor
20 gr élesztő
a langyos cukros tejben felfutott az élesztő
a vajlingba kell
fél kiló átszitált liszt
két teáskanál só
25 dkg sütőmargarin kockázva
egy tojás + egy tojássárga
kb. két evőkanál tejföl
két marék reszelt parmesan
és mondjuk négy/öt levél medvehagyma apróra vágva
na, ha ezek a tálban vannak elkezdjük összedolgozni és persze hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt is. legalább tíz percig kell dagasztani, aztán cipót formálunk és folpackkal letakarjuk , meleg helyen kelesztjük. nekünk két óra volt... aztán a tésztát ketté vettük. az egyik felét kinyújtottuk, megkentük tojással, berácsoztuk, kiszaggattuk és kb 18 perc alatt megsütöttük és pont ennyi idő alatt mind megettük.
a másik felét becsomagoltuk és másnap reggel sütöttük meg. na ez lett ám csak az igazi, úgyhogy szerintem érdemes a hűtőben pihentetni.
a sütő 180 fokos volt.
a plüss megmenekült.